Kriszta
- Ne kérdezz semmit...Csak úgy érzem vigyáznom kell rád...Éés nem lenne valami jó, ha valami perverz idióta leitatna téged - vigyorgott rám. Azonnal tiltakozni kezdtem a kijelentésére, hiszen megvan a magamhoz való eszem...
- Ilyen soha nem fordulna elő! - tagadtam le és a kezemmel csapkodni kezdtem, magyarán elutasító mozdulatokat végeztem.
Miután lenyugodtak a kedélyek és a karom is elfáradt, bemutattam Pálmának mindenkit. Ott maradt velünk beszélgetni. Rendes volt, tök jót dumáltunk.
Éppen Feriéket néztem, ahogy elmélyült csevejt folytatnak a lánnyal és majd kicsordul a nyáluk, amikor Roxi hozzám fordult.
- Kriszta elviszlek téged vásárolni, vennünk kell neked egy ruhát amiben elmehetsz a buliba! - jelentette ki parancsoló hangon. Ajjaj...
- Nem és nem, én már kitaláltam mit veszek fel! - tiltakoztam erősen, de mivel ismerem már a lányt annyira, hogy tudjam elég makacs, ezért beadtam a derekam. Na meg persze engem ismerve, Péntek délután kerestem volna a szekrényben valami göncöt... - Oké-oké. Elmegyek vásárolni, de csak abban az esetben, ha Pálma is jön!
Ahogy odafordult hozzám tátott szájjal, azon majdnem elkezdtem röhögni. Már a könnyeimet töröltem az erőlködéstől.
- Vásárolni? Nem és nem és nem! - ellenkezett, de én már az elején tudtam, hogy Roxi meg fogja győzni. Hatalmasat röhögtünk rajtuk. Viktor stopperrel mérte az időt és kereken 35 percbe telt rábeszélni Pálmát! Vajon hogy-hogy nem száradt ki Roxi szája a "Légyszi!!!" kántálása közben? Érdekes...
- Rendben, rendben van elmegyek, de akkor most menjünk! - jelentette ki kimerülten az újdonsült barátnőm és ivott a kulacsából. Hatan indultunk ki a suliból. Feri és Gabi végig vitázták az utat és szerintem még azt se vették észre, hogy mi hárman elfordultunk. Azért Viktor intett egyet nekünk, de aztán ment tovább kamerázni.
Mikor megérkeztünk a plázába, Roxi azonnal otthon érezte magát. Rutinosan mozgott a boltok között és már az elején mérlegelte a lehetőségeinket. Végül bementünk az egyikbe amit jónak ítélt. Rögtön elkezdett kutakodni. Eltelt húsz perc és észre vettem, hogy egy nagy ruhahalom sétál felém. A lány a kezembe nyomta a göncöket és beutasított a próbafülkébe. Szerencsére nem kellett annyit próbálnom, még így is meggyötörten léptem ki a helyiségből. Egy mályva színű, pántos, csipkés ruhát választottam, ami igazán kiemelte az alakomat és rögtön elnyerte a tetszésemet.
- Ááá! Nagyon tetszik! - lelkendeztem.
- Hát igen. Az én művem! - büszkélkedett Roxi, miközben körbejárt és megsétáltatott. Igen, megsétáltatott...A butikon keresztül kellett divatbemutatót rendeznem neki...
- Tényleg jó! - érkezett meg mellénk Pálma. Mosolyogva nézte a műsort, majd miután végre befejezhettem és visszaöltözhettem, fokozatosan fehéredett el.
Roxi mindent beleadott, először rövidebb ruhákat próbáltatott a lánnyal, ez nem nyerte el a tetszését. (Mondjuk én azért ilyen lábakkal simán felvenném, de ő tudja...) Aztán áttért a picivel hosszabbakra és miután végigpróbáltatta Pálmával a fél boltot, egyetlenegy ruhát hozott neki.
- MEGVAN! Ha ez nem nyerő nálad, akkor már nem tudom mit csinálok veled! - mondta vigyorogva és betuszkolta a csajt a helyiségbe.
- Roxi! Elismerem ez remek munka! - kiabált ki a fülkéből lelkesen Pálma. Megkönnyebbülten felsóhajtottunk. Azt hiszem, a ruhaimádó barátnőm teljesen tisztában lett ez alatt a két óra alatt a lány ízlésével.
- Na gyere ki Pálma, mi is megakarjuk nézni! - kuncogtuk Roxival. Amikor kilépett a kabinból elállt a szavam és elkezdtem tapsikolni. A sötétkék ruha tökéletesen állt rajta. Gyorsan kifizettünk mindent és megkönnyebbülten hagytuk el a boltot. Mivel én már az agyukra mentem, gyorsan beültünk kajálni és hát igen...Azt hiszem én ettem a legtöbbet...
Végül, elégedetten és fáradtan léptünk ki a pláza ajtaján. Roxi ott vált el tőlünk, de Pálma, mivel arra lakik mint én, hazakísért és közben megvitattuk a ruhaimádó barátnőm hülyeségeit. A kapunál elköszöntem tőle. Bent egy puszit nyomtam anya arcára, lefürödtem és lefeküdtem aludni.
Felkeltem és az ablakomon kopogott az eső. A naptáramban bekarikáztam a napot. Igen, holnap Péntek! Lehet, hogy másnak nem újdonság ez a patizgatás, de nekem a szülinapi zsúrok óta ez lesz az első komoly bulim.
Felvettem egy egyszínű piros pólót és egy magas derekú farmert, majd a fürdőben egy cuki kontyba fogtam a hajamat és lesiettem a konyhába. Anya nem volt otthon, csak egy üzenetet és rajta egy ötszázast hagyott. A pénzt bedugtam a zsebembe, a táskát felkaptam a vállamra és kimentem az előszobába. Ott jól felöltöztem, majd egy esernyővel hadonászva léptem ki a kapun. Természetesen Dávid már vigyorogva várt rám.
- Szia vöri! - köszöntött a "Húúú, minden csaj elájul, ha meglát!" típusú mosolyával.
- Örülök, hogy látlak... - fújtattam, majd elindultam a szakadó esőben egyenesen a suli felé. A fiú utánam ugrott és megfogta a derekamat. Az esernyőm lepottyant a vizes kőre.
- Te meg mi a frászt csinálsz?! - csapkodtam idegesen a karját. Ő nem eresztett, hanem még jobban magához szorított és nagy lendülettel nekinyomott a kerítésnek. Rémülten néztem a szemébe.
- Tudod, én mindig mindent megszerzek amit akarok, de te ellen állsz nekem. Ez nagyon nem tetszik...Minél jobban harcolsz, annál jobban akarlak...Ezt csak akkor teszed könnyebbé, ha megadod magad... - jelentette ki vigyorogva és megcsókolta a nyakam. Ázottan és remegve álltam ott. Teljesen lefagytam. Dávid észre vette, hogy kiakadtam és elengedett. Ezek után már csak szótlanul sétáltunk egymás mellett a sulihoz. Én semleges arckifejezést öltöttem magamra, a mellettem lévő meg annyira vigyorgott, hogy csak világított hibátlan fogsora.
Amikor a sulihoz értünk, a srác magamra hagyott a szekrényemnél. Én kivettem belőle a tesi cuccom (Mert természetesen csütörtökön reggel nyolckor izzasztanak minket...) és besétáltam az öltözőbe. Semmi energiám sem volt a reggeli események után szocializálódni. Felöltöttem drága tornafelszerelésem és bementem a tesiterembe. A tanár úr már ott ült és éppen írogatott valamit a naplójában. Illedelmesen köszöntem neki. Ő válaszul mordult egyet. Úgy döntöttem, békén hagyom és leülök a padra telefonozni.
Miközben azt néztem instagramon, hogy ki mit evett este, az osztálytársaim kezdtek beözönleni a terembe. Mikor becsöngettek, kikapcsoltam a készüléket és odaraktam a többi mellé. Komótosan beálltam a tornasorba. A tanár úr (akit egyébként Vermes Sándornak hívnak) köszöntött minket és elrendelte, hogy legyen szabad foglalkozás. Neki, állítása szerint, még volt bőven dolga.
Én így hozzácsapódtam Roxiékhoz és szokás szerint azt hallgattam, ahogy Gabi és Feri veszekednek. Nem tudom min ment most a vita, mert őszintén, abban a lelkiállapotomban cseppet sem érdekelt. Inkább körülnéztem. A stréberek valami egyenletekről dumáltak mellettünk. Nem kötött le a dolog, így máshová fordultam. Azt néztem ahogy Erik, Olivér és Dávid fociztak. Természetesen Ditta és Hanna ott illegették magukat a pálya szélén. Az utóbbi ruháján kicsikét jobban elidőzött a tekintetem. Úgy tűnik mindenből egy számmal kisebbet vett...Na mindegy...
Visszafordultam a sportolók felé. Épp Dávidnál volt a labda. Észrevette, hogy őt nézem és egy jól irányzott rúgással fejbe talált. Lerogytam a földre és a sajgó homlokomat szorongattam. Iszonyatosan fájt!
Természetesen mindenki körém gyűlt, még a tanár is. Dávid nagylelkűen a karjaiba vett és felajánlotta Sanyi bá'-nak, hogy elvisz az orvosiba. A férfi csak bólintott és a fiú vigyorogva indult meg velem.
- Tegyél már le! Tudok menni... - nyöszörögtem és elkezdtem csapkodni a mellkasát, viszont ezt meg is bántam, mivel a sajgó fájdalom belenyilalt a fejembe - Aú!
Dávid elröhögte magát és benyitott az orvosi szoba ajtaján. Legnagyobb meglepetésemre Pálma ült ott, akinek épp a karját kötözték be.
- Hát te meg hogy kerültél ide? - kérdeztem, magamról elfeledkezve.
- Verekedtem - vonta meg a vállát mosolyogva és tetőtől talpig végig nézte a "megmentőmet" - Viszont látom a te helyzeted rosszabb. Elhoztad a szőke herceget is...
Csúnyán néztem a lányra, aki elröhögte magát és lazán távozott. Ezek után Dávid lefektetett az ágyra és a nővérhez fordult.
- Ügyetlenkedett tesi órán és beverte a fejét - közölte a bajomat, miközben szexi mosolyt villantott. Én már épp közbe szóltam volna, de a nő leintett.
- Értem. Ez esetben írok egy igazolást neki a hét végéig. Jobb lesz, ha otthon pihen - vigyorgott a nővér és rám se pillantott.
- Nem lenne gond, ha nekem is írna egyet, hiszen szegény lány nem tud egyedül hazamenni... - kérte a nőt, miközben a dekoltázsát bámulta.
- Ohh! Hát persze! Már is írom! - nézett csábosan a fiúra. Dávid még szélesebben elmosolyodott és a karjába vett engem, majd visszavitt az öltözőbe. Döbbentem bámultam rá.
- Mi van? Segítsek öltözni? - nézett rám, miközben átvette a ruháját.
- Te vadbarom! Még egy nővérrel is képes vagy flörtölni?! - akadtam ki. A fejem tüzelt, az idegeim elérték a maximum kiakadást.
Elmosolyodott.
- Szeretnéd, ha inkább veled flörtölnék? - kérdezte és a falnak nyomott. Vészesen közel volt hozzám. Nem tudtam mozdulni, csak a fejemet tudtam picit megrázni - Hát jól van...Ezért most büntetést érdemelsz...
- Mi vagy te? Szürke Krisztián? Csak kérlek engedj el és hagyd hogy felöltözzek... - suttogtam remegve. Szerencsére nem kellett sokáig győzködni. Hátralépett egyet, de kimenni nem volt hajlandó, így bementem a mosdóba és ott vettem fel a ruhámat. Sikeresen kitámolyogtunk az iskolából és hazafelé vettük az irányt.
Egészen a házunk kapujáig nem szóltam hozzá. Ahogy bementünk felnéztem a lépcsőre, de egyből elfogott a szédülés. Dávid megint felkapott és felvitt egyenesen a szobámba. Ott az ágyba fektetett, majd lement a konyhába és egy fagyasztott borsóval tért vissza. Azt kelletlenül ráhelyeztem a fejemre és a fiút néztem mérgesen.
- Jól áll neked a borsó... - vigyorgott rám.
- Esküszöm, ha jobban leszek fel foglak pofozni! Elegem van belőled! Miért engem kellett kiszemelned?! Ott van Hanna! Úgy csorgatja a nyálát utánad, hogy már a dekoltázsába is belecsorog! - akadtam ki, nem törődve a fejfájással.
- Épp ez az...Eddig mindenkit megkaptam...Még őt is. Gólyatáborban egész végig vele voltam és sajnálatos módon meguntam...Te viszont rohadtul nem vagy könnyű eset, ami valljuk be elég idegesítő, viszont izgalmas... - mondta vigyorogva, kék szemével pedig folyamatosan engem vizslatott. Fújtattam egy nagyot és lehunytam a szemem. Akaratlanul is elnyomott az álom...
A sötétségre keltem. Felnéztem. A redőny nem volt lehúzva. A tiszta égbolton látszódtak a csillagok. Hirtelen Dávid forró leheletét éreztem a fülem mellett. Megborzongtam.
- Jó reggelt... - kuncogott halkan - Igazán édesen alszol...
Megfogtam a plüssömet és fejbe vágtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a karja, ami a hasamat ölelte, nem mozdult.
- Mit keresel még itt? Hol van anya? - kérdeztem dühösen. Jól látszódott, hogy a szemeim a sötétben villogtak, akár egy macskáé.
- Anyukád elment itthonról, még hétkor. Rám bízott téged, miután elbeszélgetett velem. Igazán jó fej... - suttogta.
- Hova ment? - érdeklődtem türelmetlenül. Ő erre megsimogatta az arcom. A gyomromba elviselhetetlen görcs állt be. Ez így nagyon nem lesz jó...
- Nem tudom. Azt mondta, hogy csak holnap délután jön haza, úgy hogy miénk az egész ház...Mit szeretnél csinálni? - suttogta és megcsókolta a nyakam. Remegni kezdtem és elfogott a síró görcs.
- Hoznál nekem...egy pohár vizet? - kérdeztem dadogva. Elengedett és kisétált a szobából. Nem bírtam tovább. A könnyeim csak úgy ömlöttek...
Folyt. köv.
By.: Zsanna
Felvettem egy egyszínű piros pólót és egy magas derekú farmert, majd a fürdőben egy cuki kontyba fogtam a hajamat és lesiettem a konyhába. Anya nem volt otthon, csak egy üzenetet és rajta egy ötszázast hagyott. A pénzt bedugtam a zsebembe, a táskát felkaptam a vállamra és kimentem az előszobába. Ott jól felöltöztem, majd egy esernyővel hadonászva léptem ki a kapun. Természetesen Dávid már vigyorogva várt rám.
- Szia vöri! - köszöntött a "Húúú, minden csaj elájul, ha meglát!" típusú mosolyával.
- Örülök, hogy látlak... - fújtattam, majd elindultam a szakadó esőben egyenesen a suli felé. A fiú utánam ugrott és megfogta a derekamat. Az esernyőm lepottyant a vizes kőre.
- Te meg mi a frászt csinálsz?! - csapkodtam idegesen a karját. Ő nem eresztett, hanem még jobban magához szorított és nagy lendülettel nekinyomott a kerítésnek. Rémülten néztem a szemébe.
- Tudod, én mindig mindent megszerzek amit akarok, de te ellen állsz nekem. Ez nagyon nem tetszik...Minél jobban harcolsz, annál jobban akarlak...Ezt csak akkor teszed könnyebbé, ha megadod magad... - jelentette ki vigyorogva és megcsókolta a nyakam. Ázottan és remegve álltam ott. Teljesen lefagytam. Dávid észre vette, hogy kiakadtam és elengedett. Ezek után már csak szótlanul sétáltunk egymás mellett a sulihoz. Én semleges arckifejezést öltöttem magamra, a mellettem lévő meg annyira vigyorgott, hogy csak világított hibátlan fogsora.
Amikor a sulihoz értünk, a srác magamra hagyott a szekrényemnél. Én kivettem belőle a tesi cuccom (Mert természetesen csütörtökön reggel nyolckor izzasztanak minket...) és besétáltam az öltözőbe. Semmi energiám sem volt a reggeli események után szocializálódni. Felöltöttem drága tornafelszerelésem és bementem a tesiterembe. A tanár úr már ott ült és éppen írogatott valamit a naplójában. Illedelmesen köszöntem neki. Ő válaszul mordult egyet. Úgy döntöttem, békén hagyom és leülök a padra telefonozni.
Miközben azt néztem instagramon, hogy ki mit evett este, az osztálytársaim kezdtek beözönleni a terembe. Mikor becsöngettek, kikapcsoltam a készüléket és odaraktam a többi mellé. Komótosan beálltam a tornasorba. A tanár úr (akit egyébként Vermes Sándornak hívnak) köszöntött minket és elrendelte, hogy legyen szabad foglalkozás. Neki, állítása szerint, még volt bőven dolga.
Én így hozzácsapódtam Roxiékhoz és szokás szerint azt hallgattam, ahogy Gabi és Feri veszekednek. Nem tudom min ment most a vita, mert őszintén, abban a lelkiállapotomban cseppet sem érdekelt. Inkább körülnéztem. A stréberek valami egyenletekről dumáltak mellettünk. Nem kötött le a dolog, így máshová fordultam. Azt néztem ahogy Erik, Olivér és Dávid fociztak. Természetesen Ditta és Hanna ott illegették magukat a pálya szélén. Az utóbbi ruháján kicsikét jobban elidőzött a tekintetem. Úgy tűnik mindenből egy számmal kisebbet vett...Na mindegy...
Visszafordultam a sportolók felé. Épp Dávidnál volt a labda. Észrevette, hogy őt nézem és egy jól irányzott rúgással fejbe talált. Lerogytam a földre és a sajgó homlokomat szorongattam. Iszonyatosan fájt!
Természetesen mindenki körém gyűlt, még a tanár is. Dávid nagylelkűen a karjaiba vett és felajánlotta Sanyi bá'-nak, hogy elvisz az orvosiba. A férfi csak bólintott és a fiú vigyorogva indult meg velem.
- Tegyél már le! Tudok menni... - nyöszörögtem és elkezdtem csapkodni a mellkasát, viszont ezt meg is bántam, mivel a sajgó fájdalom belenyilalt a fejembe - Aú!
Dávid elröhögte magát és benyitott az orvosi szoba ajtaján. Legnagyobb meglepetésemre Pálma ült ott, akinek épp a karját kötözték be.
- Hát te meg hogy kerültél ide? - kérdeztem, magamról elfeledkezve.
- Verekedtem - vonta meg a vállát mosolyogva és tetőtől talpig végig nézte a "megmentőmet" - Viszont látom a te helyzeted rosszabb. Elhoztad a szőke herceget is...
Csúnyán néztem a lányra, aki elröhögte magát és lazán távozott. Ezek után Dávid lefektetett az ágyra és a nővérhez fordult.
- Ügyetlenkedett tesi órán és beverte a fejét - közölte a bajomat, miközben szexi mosolyt villantott. Én már épp közbe szóltam volna, de a nő leintett.
- Értem. Ez esetben írok egy igazolást neki a hét végéig. Jobb lesz, ha otthon pihen - vigyorgott a nővér és rám se pillantott.
- Nem lenne gond, ha nekem is írna egyet, hiszen szegény lány nem tud egyedül hazamenni... - kérte a nőt, miközben a dekoltázsát bámulta.
- Ohh! Hát persze! Már is írom! - nézett csábosan a fiúra. Dávid még szélesebben elmosolyodott és a karjába vett engem, majd visszavitt az öltözőbe. Döbbentem bámultam rá.
- Mi van? Segítsek öltözni? - nézett rám, miközben átvette a ruháját.
- Te vadbarom! Még egy nővérrel is képes vagy flörtölni?! - akadtam ki. A fejem tüzelt, az idegeim elérték a maximum kiakadást.
Elmosolyodott.
- Szeretnéd, ha inkább veled flörtölnék? - kérdezte és a falnak nyomott. Vészesen közel volt hozzám. Nem tudtam mozdulni, csak a fejemet tudtam picit megrázni - Hát jól van...Ezért most büntetést érdemelsz...
- Mi vagy te? Szürke Krisztián? Csak kérlek engedj el és hagyd hogy felöltözzek... - suttogtam remegve. Szerencsére nem kellett sokáig győzködni. Hátralépett egyet, de kimenni nem volt hajlandó, így bementem a mosdóba és ott vettem fel a ruhámat. Sikeresen kitámolyogtunk az iskolából és hazafelé vettük az irányt.
Egészen a házunk kapujáig nem szóltam hozzá. Ahogy bementünk felnéztem a lépcsőre, de egyből elfogott a szédülés. Dávid megint felkapott és felvitt egyenesen a szobámba. Ott az ágyba fektetett, majd lement a konyhába és egy fagyasztott borsóval tért vissza. Azt kelletlenül ráhelyeztem a fejemre és a fiút néztem mérgesen.
- Jól áll neked a borsó... - vigyorgott rám.
- Esküszöm, ha jobban leszek fel foglak pofozni! Elegem van belőled! Miért engem kellett kiszemelned?! Ott van Hanna! Úgy csorgatja a nyálát utánad, hogy már a dekoltázsába is belecsorog! - akadtam ki, nem törődve a fejfájással.
- Épp ez az...Eddig mindenkit megkaptam...Még őt is. Gólyatáborban egész végig vele voltam és sajnálatos módon meguntam...Te viszont rohadtul nem vagy könnyű eset, ami valljuk be elég idegesítő, viszont izgalmas... - mondta vigyorogva, kék szemével pedig folyamatosan engem vizslatott. Fújtattam egy nagyot és lehunytam a szemem. Akaratlanul is elnyomott az álom...
A sötétségre keltem. Felnéztem. A redőny nem volt lehúzva. A tiszta égbolton látszódtak a csillagok. Hirtelen Dávid forró leheletét éreztem a fülem mellett. Megborzongtam.
- Jó reggelt... - kuncogott halkan - Igazán édesen alszol...
Megfogtam a plüssömet és fejbe vágtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a karja, ami a hasamat ölelte, nem mozdult.
- Mit keresel még itt? Hol van anya? - kérdeztem dühösen. Jól látszódott, hogy a szemeim a sötétben villogtak, akár egy macskáé.
- Anyukád elment itthonról, még hétkor. Rám bízott téged, miután elbeszélgetett velem. Igazán jó fej... - suttogta.
- Hova ment? - érdeklődtem türelmetlenül. Ő erre megsimogatta az arcom. A gyomromba elviselhetetlen görcs állt be. Ez így nagyon nem lesz jó...
- Nem tudom. Azt mondta, hogy csak holnap délután jön haza, úgy hogy miénk az egész ház...Mit szeretnél csinálni? - suttogta és megcsókolta a nyakam. Remegni kezdtem és elfogott a síró görcs.
- Hoznál nekem...egy pohár vizet? - kérdeztem dadogva. Elengedett és kisétált a szobából. Nem bírtam tovább. A könnyeim csak úgy ömlöttek...
Folyt. köv.
By.: Zsanna
