Kriszta
...Sírtam és sírtam. Rettentő nehéz és sok volt az, amit Dávid művelt. Ami legjobban elkeserített, az viszont az, hogy nem gondoltam volna, hogy idáig elmegy.
Hirtelen elhatároztam, hogy segítséget kérek. A telefonomért nyúltam és beléptem a névjegyzékbe. Ahogy keresgéltem kit hívhatnék, megakadt a szemem egy néven. Azonnal küldtem az üzenetet:
"Pálma segíts, gyere át kérlek."
"Pálma segíts, gyere át kérlek."
Pár másodperc múlva jött a válasz:
"Mi történt?"
"Át tudsz jönni???"
"Persze pár perc és ott vagyok" - a válasza láttán nagyon megkönnyebbültem. Úgy éreztem, végre megszabadulok Dávidtól. Rettentően nehéz, hogy már szinte zaklat. A házunkba is bejött, anyával is beszélt mintha mindent megtehetne! Nagyon nehéz ezt tűrni...
Kis idő múlva ajtócsapkodást hallottam a földszintről, ezt lépések egyenletes dobogása követte. Valaki közeledett. Idegesen és kicsit félve néztem, ahogyan nyílik a szobám ajtaja.
- Pálma... - ahogy a nevét kimondtam a hangom elcsuklott a megkönnyebbüléstől. A lány hirtelen megdermedt majd lassan odasétált az ágyamhoz és leült. Aggódó tekintettel figyelt, ahogy elmeséltem neki Dávid zaklatásának minden egyes részletét. Miután befejeztem, lassan kifújtam a levegőt és kíváncsian meredtem Pálmára. Vajon ő mit szól mindehhez?
- Te figyelj...én nem akarok ünneprontó lenni, de nem tudtam nem észrevenni azt a bazinagy borsót a fejeden. Az hogy a pics@ba került oda? - röhögte el magát. Megforgattam a szemeim és elmosolyodtam.
- Miután Dávid ugyebár sikeresen lerúgott labdával és hazahozott ezt tette a fejemre, mert ugyebár kis híján agyrázkódásom lett miatta.
- Áháá! - nevetett a lány, majd ránézett az órájára - Éjfél múlt. Jobb lenne, ha aludnál, mert holnap buli és még az elején ki fogsz dőlni!
Bólintottam és lehunytam a szemem. Azonnal el is nyomott az álom.
Másnap a nap ragyogó sugaraira keltem. Körbe néztem, de Pálma sehol sem volt. Felálltam. Meglepődtem, ugyanis a fejem már cseppet sem fájt. Lesétáltam a lépcsőn a földszintre, ahol Pálma elterülve tévézett a kanapén és csipszet tömött magába. Mellette egy kisebb táska volt.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve és a táska felé böktem. Rám nézett, majd újra a képernyőt bámulta.
- Hazaugrottam korábban a cuccomért, hogy tudjak nálatok csövezni - vont vállat és egy adag csipszet tömött a szájába. Elmosolyodtam és bementem a konyhába. Kinyitottam a hűtőajtót és belekukkantottam, hogy minden étel ép e.
- Szerencséd! Itt minden megvan. Viszont nem csináltál nekem reggelit… - sóhajtottam fel és kiszedtem a maradék rántott sajtot, majd beraktam a mikróba.
- Kriszta. Egy, nem vagyok a csicskád, én is feltaláltam magam, most te jössz. Kettő, rohadtul dél múlt szóval ne papolj nekem a reggelidről – jelentette ki és tovább lustult. Megforgattam a szemeim és folytattam az ebédkészítést.
Kicsivel később egy tál rántott sajttal és krumplival ültem le Pálma mellé a kanapéra. A lány a kajára nézett, majd rám, és megint a kajára. A tekintete elmosódott, ahogy éppen az egyik sült krumplimat szuggerálta. Olyannyira keserű látványt nyújtott, hogy már-már megsajnáltam. Belemarkoltam a krumplimba és a csipszes zacskójába szórtam.
- Nesze! Étkezz kulturáltan! – röhögtem el magam. Felcsillant a szeme és azonnal enni kezdett.
- Tudod, ha legközelebb ilyen kaját összeszedsz, alávetem magam a kötelezettségeimnek és a szolgád leszek! – nevetett velem és oldalba bökött – Amúgy igazán ízlésesen tálaltad.
- Egy igazi chef vagyok! Kár, hogy anya csinálta és én csak bevágtam a mikróba! – vigyorogtam és viszonoztam a bökést. Jó volt Pálmával kicsit hülyülni és lelkizni. Úgy tudtunk beszélgetni és együtt nevetni, mint két igazi barát. Mintha régről is ismertük volna egymást. Roxiékkal ugyan előbb barátkoztam össze, de nem érzem ugyanezt…Bár az is csak pár napja történt. Ha velük vagyok, még mindig ott van az az idegen érzés, hiszen nem ismerem őket. Viszont Pálma…Vele teljesen más a helyzet. Magam sem tudom miért.
Miután kidöglöttük magunkat, már három óra is elmúlt. Már készültem volna valami hasznosat csinálni, amikor Pálmának jelzett a telefonja. Felkapta és elolvasta az üzenetet.
- A szöszi írt. Hatkor találkozunk vele a suli előtt. Tuti, hogy akarod ezt a bulit? Még lemondhatom… - nézett rám kölyökkutya szemekkel.
- Mondd neki, hogy hatra ott leszünk! – nyújtottam ki a nyelvem. Pálma sóhajtott egy nagyot és bepötyögte a választ. Én mosolyogva indultam el készülődni.
Két és fél óra „Hol a szemceruzám?!”, „Kriszta, hova a pics@ba tetted a táskámat?!”, illetve „Pálma, add vissza a telefonomat!! Nehogy írni merj Dávidnak!!!”stb. után kisminkelve, felöltözve, indulásra készen álltunk az ajtóban.
- Taxi vagy séta? – kérdeztem a lánytól. Pálma megrökönyödve bámult rám.
- Ebben a cipőben egy egész estén keresztül mozognom kell! Még szép, hogy oda és vissza is vitetem magam! – jelentette ki határozottan. Elnevettem magam és hívtam a fuvart.
Tíz perccel később megérkezett az autó és egyenesen a suliig vitt minket. Ott kifizettük a sofőrt és a nagykapuhoz sétáltunk. Megnéztem az órámat. Hat óra lesz tíz perc múlva.
- Korán jöttetek – bukkant fel hirtelen Márk. Mosolygott. Farmerdzsekit viselt, fehér pólóval, farmerrel és egy sportcipővel. Szőke haja összevissza állt, de ez még szexibbé tette. Nagyon jól nézett ki, pedig alig csípte ki magát. A látványra Pálma is kicsit megdöbbent.
- Így értünk ide – szólalt meg hirtelen a lány. Márk továbbra is vigyorgott. Úgy tűnt tetszik neki amit lát. Leginkább Pálmát nézte. Kicsit feleslegesnek is éreztem magam emiatt.
- Értem. Nos, akkor mehetünk is! – jelentette ki a fiú és egy fekete audihoz vezetett minket. Mindannyian beültünk. A srác az anyósülésre, mi pedig hátra. A sofőr kiköpött Márk volt, csak a haja volt más és valószínűleg idősebb is lehetett – Ő a bátyám Dani. A sofőrünk a mai napra. Dani, ők itt Pálma és Kriszta.
- Örvendek – mosolyogtam a férfira. A mellettem ülő csak biccentett, de ő is kedves gesztusnak szánta.
- Nem vagytok ti véletlenül testvérek? – kérdezte a sofőr kíváncsian. Egymásra néztünk Pálmával és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
- Dehogyis! Még csak az kéne! – törölgette a szemét a lány és megint elkezdett nevetni. Dani megcsóválta a fejét és beindította az autót. Vidám hangulatban indultunk el a hely felé.
Fél óra múlva mindannyian ott álltunk a ház előtt. Nagy volt és elegáns. Állítólag az egyik tizenkettedikes srác rendezi a bulit, mert a szülei elmentek otthonról a hétvégére. Tipikus. Anya engem megölne, ha így bulit rendeznék. Amikor szóltam neki, hogy ma elmegyek akkor is aggódott. Péntek este ugyanis rendszerint a legjobb barátnőjénél, Évánál tanyázik. Nem is értem, hogy miért ment el már csütörtökön. Na, mindegy! Biztos fontos ügy.
Márk ellépett a kocsitól és intett a bátyjának aki elhajtott.
- Hívom, ha jöhet, de ha esetleg mégse tenném meg, négyre itt van és kiment minket – közölte a fiú és intett, hogy bemehetünk. Rettenetesen görcsölt a gyomrom, nagyon izgultam. Belekaroltam Pálmába, aki ezt meglepően egy szó nélkül hagyta. Ő is ideges volt ez látszott rajta. Hiszen ez az első közös iskolai bulink amin részt veszünk. Nem ismerünk nagyon senkit.
Az ajtóban egy magas, barna hajú, barna szemű, viszonylag jóképű srác állt. Fehér pólója felett kék inget viselt, ehhez egy egyszerű farmert és kosaras cipőt vett fel. Láttam rajta, hogy a kosárcsapat tagja. A sulinknak két csapata van. Egy foci és egy kosár. Ezek természetesen versenyben állnak egymással.
A fiú bemutatkozott és mosolyogva kezet rázott mindegyikőnkkel.
- Tomi vagyok a tizenkettedik béből! Márkot ismerem, te meg biztos Pálma vagy – nézett a lányra, aki bólintott. Ezután hozzám fordult – És te? Nem láttalak még. Kilencedik á, bé?
- Szerencsére á. Eljött valaki tőlünk? – kérdeztem és Tomi bólintott.
- Béből csak egy ketten jöttek el. Kicsit fura azaz osztály. Lehet, hogy azért mert ők a reálosok…Fene se tudja…Amúgy a nevedet még nem tudom – vigyorgott rám.
- Kriszta – mosolyogtam vissza.
- Örülök a találkozásnak! – jelentette ki, majd megmutogatta mi hol van és az utunkra engedett minket. Bár még nem ment le a nap, a házat csak a diszkó fények világították meg. Az egész suli a nappaliban táncolt, néhányan már most a kis műanyag poharukat szorongatták.
- Elmegyek, megkeresem az osztályt! – jelentettem ki Pálmáéknak.
- Vigyázz magadra és ne igyál sokat! Ha valami gond van a szöszit vagy engem keress! – sorolta és rám vigyorgott – Még zöldfülű vagy bulizás terén Kriszta.
Elnevettem magam és keresztülmásztam a tömegen.
Az osztálytársaim ugyan klikkesedve, de együtt döglöttek a kanapékon és beszélgettek. Odamentem hozzájuk és köszöntem. Mindenki visszaköszönt, bár Hanna úgy tette meg mindezt, hogy közben a tekintete azt sugallta, hogy mindjárt lehány. Odaültem Roxiék mellé és csevegni kezdtem velük, amikor Dávid huppant le mellém és átkarolt. A leheletén már minimálisan érződött az alkoholszag.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen helyre is beteszed a lábad, ráadásul ilyen cuccban! Ejnye vöri! Rossz kislány! – búgta a fülembe. Hirtelen Gabi állt fel és mérgesen Dávid fölé tornyosult.
- Vissza lehet húzni a kis sleppedhez! Itt csak rontod a levegőt! – jelentette ki. A fiú felállt és odahajolt a lányhoz, majd visszaült Hanna mellé. Azt már nem értettem mit mondott, viszont Gabi nagyon kiakadt tőle.
- Nem akarjátok, hogy hozzak valamit? – kérdeztem aggódva. Mindenkit megrázott a srác hirtelen akciója, de a legjobban Gabit és engem.
Miután egyöntetűen arra szavaztunk, hogy sört hozzak, el is mentem a konyhába. Kifejezetten szép szoba volt. A tágas helyiség, barna csempékkel kirakva, fa bútorokkal várta a nassolni, inni vágyókat. Középen egy asztal állt, ami tele volt különböző bulis ételekkel és persze alkohollal. Vettem öt műanyagpoharat és sört töltöttem mindegyikbe. Négyet úgy ahogy elbírtam, de az ötödiket már nem tudtam megfogni.
- Kell egy kis segítség? – termett mellettem egy srác. Fekete göndör haja volt és rikító kék szeme. Ahogy megláttam picit rosszul lettem. Kivett a kezemből két poharat és a harmadikat is megfogta – Nem sok ez kicsit neked?
- A barátaimnak viszem… - motyogtam. Elmosolyodott.
- James vagyok – mutatkozott be és picit meghajolt. Most vettem csak észre, hogy mögötte két srác áll. Az egyik szőke hajú, kék szemű, a másik barna hajú, zöld szemű fiú volt.
- James? Külföldi vagy? – néztem rá furán. Elnevette magát.
- Csak egy becenév, ami rám ragadt… - mosolygott.
- Aha, értem…Az én nevem Kriszta – jelentettem ki. A hátsó két fiúra néztem – Ti kik vagytok?
- Boti – mondta a szőke.
- Kristóf – mutatkozott be a barna.
- Örülök…Akkor kövessetek – jelentettem ki, de Kristóf megfogta a vállam.
- Add azt a maradék két piát Botinak, ők majd elviszik a barátaidnak – mondta és az emlegetett fiú kikapta a kezemből az italokat, majd James társaságában elhúzott.
- Az normális, hogy félek tőled? – kérdeztem furán és néztem ahogyan a srác két műanyag poharat teletölt vodkanaranccsal és az egyiket nekem nyújtja.
- Igen és ne aggódj, nincs belekeverve semmi – mosolygott és inni kezdett. Néztem egy ideig, hogy nem ájul e el, aztán amikor láttam, hogy teljesen jól van, én is belekortyoltam az italomba. Kellemes narancsos íze volt, még is éreztem, ahogyan a forró alkohol lefolyik a torkomon.
Kis idő múlva ajtócsapkodást hallottam a földszintről, ezt lépések egyenletes dobogása követte. Valaki közeledett. Idegesen és kicsit félve néztem, ahogyan nyílik a szobám ajtaja.
- Pálma... - ahogy a nevét kimondtam a hangom elcsuklott a megkönnyebbüléstől. A lány hirtelen megdermedt majd lassan odasétált az ágyamhoz és leült. Aggódó tekintettel figyelt, ahogy elmeséltem neki Dávid zaklatásának minden egyes részletét. Miután befejeztem, lassan kifújtam a levegőt és kíváncsian meredtem Pálmára. Vajon ő mit szól mindehhez?
- Te figyelj...én nem akarok ünneprontó lenni, de nem tudtam nem észrevenni azt a bazinagy borsót a fejeden. Az hogy a pics@ba került oda? - röhögte el magát. Megforgattam a szemeim és elmosolyodtam.
- Miután Dávid ugyebár sikeresen lerúgott labdával és hazahozott ezt tette a fejemre, mert ugyebár kis híján agyrázkódásom lett miatta.
- Áháá! - nevetett a lány, majd ránézett az órájára - Éjfél múlt. Jobb lenne, ha aludnál, mert holnap buli és még az elején ki fogsz dőlni!
Bólintottam és lehunytam a szemem. Azonnal el is nyomott az álom.
Másnap a nap ragyogó sugaraira keltem. Körbe néztem, de Pálma sehol sem volt. Felálltam. Meglepődtem, ugyanis a fejem már cseppet sem fájt. Lesétáltam a lépcsőn a földszintre, ahol Pálma elterülve tévézett a kanapén és csipszet tömött magába. Mellette egy kisebb táska volt.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve és a táska felé böktem. Rám nézett, majd újra a képernyőt bámulta.
- Hazaugrottam korábban a cuccomért, hogy tudjak nálatok csövezni - vont vállat és egy adag csipszet tömött a szájába. Elmosolyodtam és bementem a konyhába. Kinyitottam a hűtőajtót és belekukkantottam, hogy minden étel ép e.
- Szerencséd! Itt minden megvan. Viszont nem csináltál nekem reggelit… - sóhajtottam fel és kiszedtem a maradék rántott sajtot, majd beraktam a mikróba.
- Kriszta. Egy, nem vagyok a csicskád, én is feltaláltam magam, most te jössz. Kettő, rohadtul dél múlt szóval ne papolj nekem a reggelidről – jelentette ki és tovább lustult. Megforgattam a szemeim és folytattam az ebédkészítést.
Kicsivel később egy tál rántott sajttal és krumplival ültem le Pálma mellé a kanapéra. A lány a kajára nézett, majd rám, és megint a kajára. A tekintete elmosódott, ahogy éppen az egyik sült krumplimat szuggerálta. Olyannyira keserű látványt nyújtott, hogy már-már megsajnáltam. Belemarkoltam a krumplimba és a csipszes zacskójába szórtam.
- Nesze! Étkezz kulturáltan! – röhögtem el magam. Felcsillant a szeme és azonnal enni kezdett.
- Tudod, ha legközelebb ilyen kaját összeszedsz, alávetem magam a kötelezettségeimnek és a szolgád leszek! – nevetett velem és oldalba bökött – Amúgy igazán ízlésesen tálaltad.
- Egy igazi chef vagyok! Kár, hogy anya csinálta és én csak bevágtam a mikróba! – vigyorogtam és viszonoztam a bökést. Jó volt Pálmával kicsit hülyülni és lelkizni. Úgy tudtunk beszélgetni és együtt nevetni, mint két igazi barát. Mintha régről is ismertük volna egymást. Roxiékkal ugyan előbb barátkoztam össze, de nem érzem ugyanezt…Bár az is csak pár napja történt. Ha velük vagyok, még mindig ott van az az idegen érzés, hiszen nem ismerem őket. Viszont Pálma…Vele teljesen más a helyzet. Magam sem tudom miért.
Miután kidöglöttük magunkat, már három óra is elmúlt. Már készültem volna valami hasznosat csinálni, amikor Pálmának jelzett a telefonja. Felkapta és elolvasta az üzenetet.
- A szöszi írt. Hatkor találkozunk vele a suli előtt. Tuti, hogy akarod ezt a bulit? Még lemondhatom… - nézett rám kölyökkutya szemekkel.
- Mondd neki, hogy hatra ott leszünk! – nyújtottam ki a nyelvem. Pálma sóhajtott egy nagyot és bepötyögte a választ. Én mosolyogva indultam el készülődni.
Két és fél óra „Hol a szemceruzám?!”, „Kriszta, hova a pics@ba tetted a táskámat?!”, illetve „Pálma, add vissza a telefonomat!! Nehogy írni merj Dávidnak!!!”stb. után kisminkelve, felöltözve, indulásra készen álltunk az ajtóban.
- Taxi vagy séta? – kérdeztem a lánytól. Pálma megrökönyödve bámult rám.
- Ebben a cipőben egy egész estén keresztül mozognom kell! Még szép, hogy oda és vissza is vitetem magam! – jelentette ki határozottan. Elnevettem magam és hívtam a fuvart.
Tíz perccel később megérkezett az autó és egyenesen a suliig vitt minket. Ott kifizettük a sofőrt és a nagykapuhoz sétáltunk. Megnéztem az órámat. Hat óra lesz tíz perc múlva.
- Korán jöttetek – bukkant fel hirtelen Márk. Mosolygott. Farmerdzsekit viselt, fehér pólóval, farmerrel és egy sportcipővel. Szőke haja összevissza állt, de ez még szexibbé tette. Nagyon jól nézett ki, pedig alig csípte ki magát. A látványra Pálma is kicsit megdöbbent.
- Így értünk ide – szólalt meg hirtelen a lány. Márk továbbra is vigyorgott. Úgy tűnt tetszik neki amit lát. Leginkább Pálmát nézte. Kicsit feleslegesnek is éreztem magam emiatt.
- Értem. Nos, akkor mehetünk is! – jelentette ki a fiú és egy fekete audihoz vezetett minket. Mindannyian beültünk. A srác az anyósülésre, mi pedig hátra. A sofőr kiköpött Márk volt, csak a haja volt más és valószínűleg idősebb is lehetett – Ő a bátyám Dani. A sofőrünk a mai napra. Dani, ők itt Pálma és Kriszta.
- Örvendek – mosolyogtam a férfira. A mellettem ülő csak biccentett, de ő is kedves gesztusnak szánta.
- Nem vagytok ti véletlenül testvérek? – kérdezte a sofőr kíváncsian. Egymásra néztünk Pálmával és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
- Dehogyis! Még csak az kéne! – törölgette a szemét a lány és megint elkezdett nevetni. Dani megcsóválta a fejét és beindította az autót. Vidám hangulatban indultunk el a hely felé.
Fél óra múlva mindannyian ott álltunk a ház előtt. Nagy volt és elegáns. Állítólag az egyik tizenkettedikes srác rendezi a bulit, mert a szülei elmentek otthonról a hétvégére. Tipikus. Anya engem megölne, ha így bulit rendeznék. Amikor szóltam neki, hogy ma elmegyek akkor is aggódott. Péntek este ugyanis rendszerint a legjobb barátnőjénél, Évánál tanyázik. Nem is értem, hogy miért ment el már csütörtökön. Na, mindegy! Biztos fontos ügy.
Márk ellépett a kocsitól és intett a bátyjának aki elhajtott.
- Hívom, ha jöhet, de ha esetleg mégse tenném meg, négyre itt van és kiment minket – közölte a fiú és intett, hogy bemehetünk. Rettenetesen görcsölt a gyomrom, nagyon izgultam. Belekaroltam Pálmába, aki ezt meglepően egy szó nélkül hagyta. Ő is ideges volt ez látszott rajta. Hiszen ez az első közös iskolai bulink amin részt veszünk. Nem ismerünk nagyon senkit.
Az ajtóban egy magas, barna hajú, barna szemű, viszonylag jóképű srác állt. Fehér pólója felett kék inget viselt, ehhez egy egyszerű farmert és kosaras cipőt vett fel. Láttam rajta, hogy a kosárcsapat tagja. A sulinknak két csapata van. Egy foci és egy kosár. Ezek természetesen versenyben állnak egymással.
A fiú bemutatkozott és mosolyogva kezet rázott mindegyikőnkkel.
- Tomi vagyok a tizenkettedik béből! Márkot ismerem, te meg biztos Pálma vagy – nézett a lányra, aki bólintott. Ezután hozzám fordult – És te? Nem láttalak még. Kilencedik á, bé?
- Szerencsére á. Eljött valaki tőlünk? – kérdeztem és Tomi bólintott.
- Béből csak egy ketten jöttek el. Kicsit fura azaz osztály. Lehet, hogy azért mert ők a reálosok…Fene se tudja…Amúgy a nevedet még nem tudom – vigyorgott rám.
- Kriszta – mosolyogtam vissza.
- Örülök a találkozásnak! – jelentette ki, majd megmutogatta mi hol van és az utunkra engedett minket. Bár még nem ment le a nap, a házat csak a diszkó fények világították meg. Az egész suli a nappaliban táncolt, néhányan már most a kis műanyag poharukat szorongatták.
- Elmegyek, megkeresem az osztályt! – jelentettem ki Pálmáéknak.
- Vigyázz magadra és ne igyál sokat! Ha valami gond van a szöszit vagy engem keress! – sorolta és rám vigyorgott – Még zöldfülű vagy bulizás terén Kriszta.
Elnevettem magam és keresztülmásztam a tömegen.
Az osztálytársaim ugyan klikkesedve, de együtt döglöttek a kanapékon és beszélgettek. Odamentem hozzájuk és köszöntem. Mindenki visszaköszönt, bár Hanna úgy tette meg mindezt, hogy közben a tekintete azt sugallta, hogy mindjárt lehány. Odaültem Roxiék mellé és csevegni kezdtem velük, amikor Dávid huppant le mellém és átkarolt. A leheletén már minimálisan érződött az alkoholszag.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen helyre is beteszed a lábad, ráadásul ilyen cuccban! Ejnye vöri! Rossz kislány! – búgta a fülembe. Hirtelen Gabi állt fel és mérgesen Dávid fölé tornyosult.
- Vissza lehet húzni a kis sleppedhez! Itt csak rontod a levegőt! – jelentette ki. A fiú felállt és odahajolt a lányhoz, majd visszaült Hanna mellé. Azt már nem értettem mit mondott, viszont Gabi nagyon kiakadt tőle.
- Nem akarjátok, hogy hozzak valamit? – kérdeztem aggódva. Mindenkit megrázott a srác hirtelen akciója, de a legjobban Gabit és engem.
Miután egyöntetűen arra szavaztunk, hogy sört hozzak, el is mentem a konyhába. Kifejezetten szép szoba volt. A tágas helyiség, barna csempékkel kirakva, fa bútorokkal várta a nassolni, inni vágyókat. Középen egy asztal állt, ami tele volt különböző bulis ételekkel és persze alkohollal. Vettem öt műanyagpoharat és sört töltöttem mindegyikbe. Négyet úgy ahogy elbírtam, de az ötödiket már nem tudtam megfogni.
- Kell egy kis segítség? – termett mellettem egy srác. Fekete göndör haja volt és rikító kék szeme. Ahogy megláttam picit rosszul lettem. Kivett a kezemből két poharat és a harmadikat is megfogta – Nem sok ez kicsit neked?
- A barátaimnak viszem… - motyogtam. Elmosolyodott.
- James vagyok – mutatkozott be és picit meghajolt. Most vettem csak észre, hogy mögötte két srác áll. Az egyik szőke hajú, kék szemű, a másik barna hajú, zöld szemű fiú volt.
- James? Külföldi vagy? – néztem rá furán. Elnevette magát.
- Csak egy becenév, ami rám ragadt… - mosolygott.
- Aha, értem…Az én nevem Kriszta – jelentettem ki. A hátsó két fiúra néztem – Ti kik vagytok?
- Boti – mondta a szőke.
- Kristóf – mutatkozott be a barna.
- Örülök…Akkor kövessetek – jelentettem ki, de Kristóf megfogta a vállam.
- Add azt a maradék két piát Botinak, ők majd elviszik a barátaidnak – mondta és az emlegetett fiú kikapta a kezemből az italokat, majd James társaságában elhúzott.
- Az normális, hogy félek tőled? – kérdeztem furán és néztem ahogyan a srác két műanyag poharat teletölt vodkanaranccsal és az egyiket nekem nyújtja.
- Igen és ne aggódj, nincs belekeverve semmi – mosolygott és inni kezdett. Néztem egy ideig, hogy nem ájul e el, aztán amikor láttam, hogy teljesen jól van, én is belekortyoltam az italomba. Kellemes narancsos íze volt, még is éreztem, ahogyan a forró alkohol lefolyik a torkomon.
Folyt. köv.
By: Zsanna
