2017. július 24., hétfő

9. rész - Mint a testvérek

Kriszta

...Sírtam és sírtam. Rettentő nehéz és sok volt az, amit Dávid művelt. Ami legjobban elkeserített, az viszont az, hogy nem gondoltam volna, hogy idáig elmegy.
Hirtelen elhatároztam, hogy segítséget kérek. A telefonomért nyúltam és beléptem a névjegyzékbe. Ahogy keresgéltem kit hívhatnék, megakadt a szemem egy néven. Azonnal küldtem az üzenetet:
"Pálma segíts, gyere át kérlek."
Pár másodperc múlva jött a válasz:
"Mi történt?"
"Át tudsz jönni???"
"Persze pár perc és ott vagyok" - a válasza láttán nagyon megkönnyebbültem. Úgy éreztem, végre megszabadulok Dávidtól. Rettentően nehéz, hogy már szinte zaklat. A házunkba is bejött, anyával is beszélt mintha mindent megtehetne! Nagyon nehéz ezt tűrni...
 Kis idő múlva ajtócsapkodást hallottam a földszintről, ezt lépések egyenletes dobogása követte. Valaki közeledett. Idegesen és kicsit félve néztem, ahogyan nyílik a szobám ajtaja.
- Pálma... - ahogy a nevét kimondtam a hangom elcsuklott a megkönnyebbüléstől. A lány hirtelen megdermedt majd lassan odasétált az ágyamhoz és leült. Aggódó tekintettel figyelt, ahogy elmeséltem neki Dávid zaklatásának minden egyes részletét. Miután befejeztem, lassan kifújtam a levegőt és kíváncsian meredtem Pálmára. Vajon ő mit szól mindehhez?
- Te figyelj...én nem akarok ünneprontó lenni, de nem tudtam nem észrevenni azt a bazinagy borsót a fejeden. Az hogy a pics@ba került oda? - röhögte el magát. Megforgattam a szemeim és elmosolyodtam.
- Miután Dávid ugyebár sikeresen lerúgott labdával és hazahozott ezt tette a fejemre, mert ugyebár kis híján agyrázkódásom lett miatta.
- Áháá! - nevetett a lány, majd ránézett az órájára - Éjfél múlt. Jobb lenne, ha aludnál, mert holnap buli és még az elején ki fogsz dőlni!
Bólintottam és lehunytam a szemem. Azonnal el is nyomott az álom.
 Másnap a nap ragyogó sugaraira keltem. Körbe néztem, de Pálma sehol sem volt. Felálltam. Meglepődtem, ugyanis a fejem már cseppet sem fájt. Lesétáltam a lépcsőn a földszintre, ahol Pálma elterülve tévézett a kanapén és csipszet tömött magába. Mellette egy kisebb táska volt.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve és a táska felé böktem. Rám nézett, majd újra a képernyőt bámulta.
- Hazaugrottam korábban a cuccomért, hogy tudjak nálatok csövezni - vont vállat és egy adag csipszet tömött a szájába. Elmosolyodtam és bementem a konyhába. Kinyitottam a hűtőajtót és belekukkantottam, hogy minden étel ép e.
- Szerencséd! Itt minden megvan. Viszont nem csináltál nekem reggelit… - sóhajtottam fel és kiszedtem a maradék rántott sajtot, majd beraktam a mikróba.
- Kriszta. Egy, nem vagyok a csicskád, én is feltaláltam magam, most te jössz. Kettő, rohadtul dél múlt szóval ne papolj nekem a reggelidről – jelentette ki és tovább lustult. Megforgattam a szemeim és folytattam az ebédkészítést.
 Kicsivel később egy tál rántott sajttal és krumplival ültem le Pálma mellé a kanapéra. A lány a kajára nézett, majd rám, és megint a kajára. A tekintete elmosódott, ahogy éppen az egyik sült krumplimat szuggerálta. Olyannyira keserű látványt nyújtott, hogy már-már megsajnáltam. Belemarkoltam a krumplimba és a csipszes zacskójába szórtam.
- Nesze! Étkezz kulturáltan! – röhögtem el magam. Felcsillant a szeme és azonnal enni kezdett.
- Tudod, ha legközelebb ilyen kaját összeszedsz, alávetem magam a kötelezettségeimnek és a szolgád leszek! – nevetett velem és oldalba bökött – Amúgy igazán ízlésesen tálaltad.
- Egy igazi chef vagyok! Kár, hogy anya csinálta és én csak bevágtam a mikróba! – vigyorogtam és viszonoztam a bökést. Jó volt Pálmával kicsit hülyülni és lelkizni. Úgy tudtunk beszélgetni és együtt nevetni, mint két igazi barát. Mintha régről is ismertük volna egymást. Roxiékkal ugyan előbb barátkoztam össze, de nem érzem ugyanezt…Bár az is csak pár napja történt. Ha velük vagyok, még mindig ott van az az idegen érzés, hiszen nem ismerem őket. Viszont Pálma…Vele teljesen más a helyzet. Magam sem tudom miért.
 Miután kidöglöttük magunkat, már három óra is elmúlt. Már készültem volna valami hasznosat csinálni, amikor Pálmának jelzett a telefonja. Felkapta és elolvasta az üzenetet.
- A szöszi írt. Hatkor találkozunk vele a suli előtt. Tuti, hogy akarod ezt a bulit? Még lemondhatom… - nézett rám kölyökkutya szemekkel.
- Mondd neki, hogy hatra ott leszünk! – nyújtottam ki a nyelvem. Pálma sóhajtott egy nagyot és bepötyögte a választ. Én mosolyogva indultam el készülődni.
 Két és fél óra „Hol a szemceruzám?!”, „Kriszta, hova a pics@ba tetted a táskámat?!”, illetve „Pálma, add vissza a telefonomat!! Nehogy írni merj Dávidnak!!!”stb. után kisminkelve, felöltözve, indulásra készen álltunk az ajtóban.
- Taxi vagy séta? – kérdeztem a lánytól. Pálma megrökönyödve bámult rám.
- Ebben a cipőben egy egész estén keresztül mozognom kell! Még szép, hogy oda és vissza is vitetem magam! – jelentette ki határozottan. Elnevettem magam és hívtam a fuvart.
 Tíz perccel később megérkezett az autó és egyenesen a suliig vitt minket. Ott kifizettük a sofőrt és a nagykapuhoz sétáltunk. Megnéztem az órámat. Hat óra lesz tíz perc múlva.
- Korán jöttetek – bukkant fel hirtelen Márk. Mosolygott. Farmerdzsekit viselt, fehér pólóval, farmerrel és egy sportcipővel. Szőke haja összevissza állt, de ez még szexibbé tette. Nagyon jól nézett ki, pedig alig csípte ki magát. A látványra Pálma is kicsit megdöbbent.
- Így értünk ide – szólalt meg hirtelen a lány. Márk továbbra is vigyorgott. Úgy tűnt tetszik neki amit lát. Leginkább Pálmát nézte. Kicsit feleslegesnek is éreztem magam emiatt.
- Értem. Nos, akkor mehetünk is! – jelentette ki a fiú és egy fekete audihoz vezetett minket. Mindannyian beültünk. A srác az anyósülésre, mi pedig hátra. A sofőr kiköpött Márk volt, csak a haja volt más és valószínűleg idősebb is lehetett – Ő a bátyám Dani. A sofőrünk a mai napra. Dani, ők itt Pálma és Kriszta.
- Örvendek – mosolyogtam a férfira. A mellettem ülő csak biccentett, de ő is kedves gesztusnak szánta.
- Nem vagytok ti véletlenül testvérek? – kérdezte a sofőr kíváncsian. Egymásra néztünk Pálmával és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
- Dehogyis! Még csak az kéne! – törölgette a szemét a lány és megint elkezdett nevetni. Dani megcsóválta a fejét és beindította az autót. Vidám hangulatban indultunk el a hely felé.
 Fél óra múlva mindannyian ott álltunk a ház előtt. Nagy volt és elegáns. Állítólag az egyik tizenkettedikes srác rendezi a bulit, mert a szülei elmentek otthonról a hétvégére. Tipikus. Anya engem megölne, ha így bulit rendeznék. Amikor szóltam neki, hogy ma elmegyek akkor is aggódott. Péntek este ugyanis rendszerint a legjobb barátnőjénél, Évánál tanyázik. Nem is értem, hogy miért ment el már csütörtökön. Na, mindegy! Biztos fontos ügy.
Márk ellépett a kocsitól és intett a bátyjának aki elhajtott.
- Hívom, ha jöhet, de ha esetleg mégse tenném meg, négyre itt van és kiment minket – közölte a fiú és intett, hogy bemehetünk. Rettenetesen görcsölt a gyomrom, nagyon izgultam. Belekaroltam Pálmába, aki ezt meglepően egy szó nélkül hagyta. Ő is ideges volt ez látszott rajta. Hiszen ez az első közös iskolai bulink amin részt veszünk. Nem ismerünk nagyon senkit.
Az ajtóban egy magas, barna hajú, barna szemű, viszonylag jóképű srác állt. Fehér pólója felett kék inget viselt, ehhez egy egyszerű farmert és kosaras cipőt vett fel. Láttam rajta, hogy a kosárcsapat tagja. A sulinknak két csapata van. Egy foci és egy kosár. Ezek természetesen versenyben állnak egymással.
A fiú bemutatkozott és mosolyogva kezet rázott mindegyikőnkkel.
- Tomi vagyok a tizenkettedik béből! Márkot ismerem, te meg biztos Pálma vagy – nézett a lányra, aki bólintott. Ezután hozzám fordult – És te? Nem láttalak még. Kilencedik á, bé?
- Szerencsére á. Eljött valaki tőlünk? – kérdeztem és Tomi bólintott.
- Béből csak egy ketten jöttek el. Kicsit fura azaz osztály. Lehet, hogy azért mert ők a reálosok…Fene se tudja…Amúgy a nevedet még nem tudom – vigyorgott rám.
- Kriszta – mosolyogtam vissza.
- Örülök a találkozásnak! – jelentette ki, majd megmutogatta mi hol van és az utunkra engedett minket. Bár még nem ment le a nap, a házat csak a diszkó fények világították meg. Az egész suli a nappaliban táncolt, néhányan már most a kis műanyag poharukat szorongatták.
- Elmegyek, megkeresem az osztályt! – jelentettem ki Pálmáéknak.
- Vigyázz magadra és ne igyál sokat! Ha valami gond van a szöszit vagy engem keress! – sorolta és rám vigyorgott – Még zöldfülű vagy bulizás terén Kriszta.
Elnevettem magam és keresztülmásztam a tömegen.
Az osztálytársaim ugyan klikkesedve, de együtt döglöttek a kanapékon és beszélgettek. Odamentem hozzájuk és köszöntem. Mindenki visszaköszönt, bár Hanna úgy tette meg mindezt, hogy közben a tekintete azt sugallta, hogy mindjárt lehány. Odaültem Roxiék mellé és csevegni kezdtem velük, amikor Dávid huppant le mellém és átkarolt. A leheletén már minimálisan érződött az alkoholszag.
- Nem is gondoltam, hogy ilyen helyre is beteszed a lábad, ráadásul ilyen cuccban! Ejnye vöri! Rossz kislány! – búgta a fülembe. Hirtelen Gabi állt fel és mérgesen Dávid fölé tornyosult.
- Vissza lehet húzni a kis sleppedhez! Itt csak rontod a levegőt! – jelentette ki. A fiú felállt és odahajolt a lányhoz, majd visszaült Hanna mellé. Azt már nem értettem mit mondott, viszont Gabi nagyon kiakadt tőle.
- Nem akarjátok, hogy hozzak valamit? – kérdeztem aggódva. Mindenkit megrázott a srác hirtelen akciója, de a legjobban Gabit és engem.
Miután egyöntetűen arra szavaztunk, hogy sört hozzak, el is mentem a konyhába. Kifejezetten szép szoba volt. A tágas helyiség, barna csempékkel kirakva, fa bútorokkal várta a nassolni, inni vágyókat. Középen egy asztal állt, ami tele volt különböző bulis ételekkel és persze alkohollal. Vettem öt műanyagpoharat és sört töltöttem mindegyikbe. Négyet úgy ahogy elbírtam, de az ötödiket már nem tudtam megfogni.
- Kell egy kis segítség? – termett mellettem egy srác. Fekete göndör haja volt és rikító kék szeme. Ahogy megláttam picit rosszul lettem. Kivett a kezemből két poharat és a harmadikat is megfogta – Nem sok ez kicsit neked?
- A barátaimnak viszem… - motyogtam. Elmosolyodott.
- James vagyok – mutatkozott be és picit meghajolt. Most vettem csak észre, hogy mögötte két srác áll. Az egyik szőke hajú, kék szemű, a másik barna hajú, zöld szemű fiú volt.
- James? Külföldi vagy? – néztem rá furán. Elnevette magát.
- Csak egy becenév, ami rám ragadt… - mosolygott.
- Aha, értem…Az én nevem Kriszta – jelentettem ki. A hátsó két fiúra néztem – Ti kik vagytok?
- Boti – mondta a szőke.
- Kristóf – mutatkozott be a barna.
- Örülök…Akkor kövessetek – jelentettem ki, de Kristóf megfogta a vállam.
- Add azt a maradék két piát Botinak, ők majd elviszik a barátaidnak – mondta és az emlegetett fiú kikapta a kezemből az italokat, majd James társaságában elhúzott.
- Az normális, hogy félek tőled? – kérdeztem furán és néztem ahogyan a srác két műanyag poharat teletölt vodkanaranccsal és az egyiket nekem nyújtja.
- Igen és ne aggódj, nincs belekeverve semmi – mosolygott és inni kezdett. Néztem egy ideig, hogy nem ájul e el, aztán amikor láttam, hogy teljesen jól van, én is belekortyoltam az italomba. Kellemes narancsos íze volt, még is éreztem, ahogyan a forró alkohol lefolyik a torkomon.

Folyt. köv.

By: Zsanna


2017. június 2., péntek

8.fejezet -A szükség

Pálma


Egy új nap egy  újabb fáradt arc ami könyörög egy kis korrektorért a szemem alatt lévő karikákra.
Már  megint esik az eső mí meglepő. Már a tükör előtt álltam és próbáltam valamit kihozni az arcomból ami a mai napon fáradtabban nézett ki mint egyébként szokott. Valahogy sikerült elkészülnöm, már nem is emlékszem, hogy,de mindegy a ruházatom egy bordó pulcsiból és egy fekete farmerből állt.Gyorsan dobtam egy puszit apunak aztán rohantam ki az ajtón, hogy elkaphassam a buszt.Fel is szálltam sikeresen amikor szemben találtam magam Márkkal.Valahogy a fáradtságommal is jó kedvem volt szóval egy kisebb mosollyal üdvözöltem és ledobtam magam mellé.
-Szia Szöszi!-vigyorogtam rá kajlán, mikor megláttam a ledöbbent arcát.
-Ooo látom jó kedved van!-mosolyodott el lassan.
-Ja ja-mondtam mielőtt bele haraptam a szendvicsembe.
Lassan döcögött előre a busz csak a csikorgó fékezése zökkentett ki gondolataimból és persze az evésből... mivel a szendvicsem  elrepült és az előttem ülő fiú fejére pottyant.
-.....-gondoltam lapítok egy kis ideig , talán észre se vette, mikor látom, hogy a fiú elkezdett fészkelődni és a kezébe esett a szendvics pánikolni kezdtem.Márk a kirobbanó röhögését próbálta vissza tartani.Mire felpattantam és igyekeztem  kimenni a busz ajtaján
-Bakker menj menj már!-lökdöstem Márkot előre, vagyis a lépcsőn lefelé ahonnan majdnem lebucskázott.Ő egyfolytában röhögött és integetett a srácnak .
-Hé, ő volt!-mutogatott rám.Mire én elkezdtem rázni a fejem.
-Megtarthatod a szendvicset!-kiabáltam a srácnak a tömegen keresztül-Finom!
-Na ezért szeretek veled jönni suliba!-mondta vigyorogva.
-Most nézd meg ott megy a szendvicsem-mutatok a srác felé aki már majszolja is a kajámat.-Végül órára siettünk. Evelin is ott ült a leckét ellenőrizve amin megdöbbenve tudatosult bennem, hogy volt. Hmmm érdekes.Az óra felénél tarthattunk mikor kikéreckedtem a mosdóba. Becsuktam a terem ajtaját és elmentem kaját venni a a boltba, fizettem a kasszánál ülő néninek aki olyan tipikus nagyi  volt gömbölyű arcával és a nevető ráncaival. Gyorsan elintéztem, szóval úgy döntöttem a folyosón még meg is eszem.Az első falatig jutottam, mikor egy alak felém tornyosult várjunk, nem is egy  hanem három.Remek!
-Igen, szeretnétek valamit vagy nyugodtan megehetem a kajám?-kérdeztem felvont szemöldökkel az előttem álló három műkörmös lánytól.
-Asszem nem tudod kivel beszélsz, édes!-vihogtak egyszerre.Édes?Mivan?Éppen magamba folytottam a röhögést, de végül ez nem sikerült.
-Min röhögsz ennyire szörnyella? -Hát ez egyre jobb és jobb lesz nevettem tovább. Mély levegőt vettem és átvágtam közöttük egy másik padot keresve.Csak, hogy a szőke(a "vezér" gondolom én) megfogta a hajam és hátra rántott amitől én és a kajám is a földre esett és onnan már senki nem kívánná megenni.Mi baja van mindenkinek az én kajámmal?!Na szögezzük le, NEM én kezdtem, ŐK voltak a kezdeményezők.Lassan feltápászkodtam a földről és a szőke elé álltam fél fejjel magasabb volt nálam. Felpofoztam, de egy kicsit nagyobbat mint szántam még nekem is fájt. Hány alapozóréteget kent fel a fejére, hogy ilyen kemény az arca?De komoly olyan mint a beton!
-Anyám, neked mi van az arcodra kenve cement?-kérdeztem miközben a pirosló kezemet néztem fintorogva.Azt hiszem elmegyek az orvosiba.
-Hé gyere vissza te cafka!-dörzsölgette az arcát a lány és a nyomatékosság kedvéért hisztérikusan felsikoltott.Én intettem nekik meg se fordulva. Felbaktattam a lépcsőn és bekopogtam az orvosiba miután beengedett egy fiatal nő és bekötözte a kezemet valaki berontott az ajtón.Meglepődve láttam hogy ki az vagyis kik.És mit látnak szemeim Vörit és egy másik gyereket aki őt karjaiban tartja.Érdekes.A szőkés barna hajú kék szemű gyerek éppen végig pásztázott rajtam és én is őt .Tipikus, semmi különleges fehér fogsor , és az az egoista mosoly... Ebből semmi jó nem fog kisülni.Gondoltam magamban.Vöri fején egy kisebb púp keletkezett.Gyorsan a zsebembe csúsztattam az igazolást miszerint haza mehetek.Addig gondolkodhatok otthon , hogy mit mondok holnap az igazgatónak nem hiszem, hogy ezt megúszom szárazon.
-Hát te meg hogy kerülsz ide?-kérdezte meglepetten. 
-Verekedtem-feleltem váll rándítással mire újra végig mértem a srácot még mindig borzalmas.-Viszont látom a te helyzeted rosszabb.Elhoztad a szőke herceget is...-Kriszta dühösen nézett rám mire én fel röhögtem és távoztam a most már bekötözött kezemmel.Kiléptem az ajtón két emberbe is bele botlottam, élet nagyságban állt előttem James és Márk. És így végül két tekintet szegeződött rám .Márk aggódó tekintettel nézett végig rajtam mire megakadt a szeme a kötésen.Gyorsan zsebre vágtam a kezem megpróbálva elrejteni.
-Sziasztok, mizu?-próbáltam terelni a szót miközben két lábamon billegtem előre-hátra .
-Mi történt?Mi baja a kezednek?-bombázott kérdésekkel Márk  tekintettel tele volt aggodalommal  és valahogy  kis kutya szemek is elő bukkantak. Ezt, hogy csinálja?
-Nyugi  van semmi különös.-vontam meg a vállam.Nagy meglepetésemre James(aki ez idáig csendben fürkészet tekintetével)oda lépett elém villámsebességgel kirántotta a kezem a zsebemből mire én felszisszentem , mutató ujját lassan  végig húzta  a kötést libabőrös lettem , mit művel?
-Nem történt semmi mi?-kérdezte felvont szemöldökkel.Hmmm. már el is felejtettem milyen a hangja Jamesnek.
-Egy kis összefűzésbe keveredtem...- rántottam el a kezem amit végig figyelmesen néztem és ezzel nem csak én voltam így Márk úgy nézett ki mintha mindjárt lerohanná Jameset.Elmodtam a fiuknak mi történt többször kihangsúlyozva, hogy nem én kezdtem.
-Értem, szerintem Nikol és a barátairól beszélsz..-tűnődött el Márk, mire James bólintott.
-A leírás tökéletesen illik rá cafka, édes ezeket csak ő mondhatja-röhögte el magát James.Próbáltam  én is mosolyt erőltetni  arcomra de a kezem égetett.Mire megpillantottam a Vörit azzal a fiúval.Megragadtam James karját, mire ő kérdőn hátra nézett.
-Ő ki?-mutattam a szőke hercegre.
-Azt hiszem Dávidnak hívják.Tipikus nőcsábász!-horkantott fel James. Addig Márk figyelemmel kísérte beszélgetésünket.
-Értem...-ebből tényleg semmi jó nem fog kisülni.A fiúk elkísértek a kapuig, addig James elszívott egy cigarettát.
-Pálma...-szólt gyorsan Márk-kerüld azt a fiút...jó?-mondta idegesen.Mire én kissé mérgesen szóltam vissza.
-Szerinted én nem tudok magamra vigyázni?-kérdeztem.
-De pontosan tudom...-csendesült el -Csak ígérd meg!-futott neki újra.
-Jó- törődtem bele, mire hátat fordítottam intettem nekik és haza indultam.A ház előtt próbáltam elő halászni a kulcsomat nagy nehezen sikerült. Bejutottam a házba , ledobtam a bakancsom és a hűtő felé vettem az irányt amin egy cetlit találtam: "Ma éjszakás vagyok ne várj. Puszi ;Apa"
Oké akkor az enyém az egész ház hurrá, kivettem a hűtőből egy doboz tejet és csináltam magamnak egy kakaót.Felmentem a szobámba bekuckolódtam az ágyamba az ölembe vettem a leptopot és filmet néztem.Nem is vettem észre, hogy besötétedett csak a film végére.A függönyöm nem volt behúzva láttam a csillagokat a sötét égen.Szinte rikítottak.Mire pittyent egyet a telefonom.Felkaptam az éjjeli szekrényről és meglepődve láttam, hogy Kriszta az még a bevásárláskor cseréltünk számot.
"Pálma segíts, gyere át kérlek."-fura arckifejezéssel írtam a választ.
"Mi történt?"-írtam.
"Át tudsz jönni???"Nem is gondolkodtam úgy pötyögtem be a választ.
"Persze pár perc és ott vagyok"-írtam le szerencsém van látásból ismertem  már a házukat.Felkaptam magamra egy farmert és egy kapucnis pólót rohantam az ajtóhoz telefonomat zsebre vágva vettem fel a kabátomat és csizmámat. Az ajtót bezártam. És rohantam, zihálva, megfagyva, de mégis fűtve az adrenailtól.Kerestem a ház számot és bingó! Meg van!A bejárathoz baktattam a leheletem látszott a levegőben.Kopogtam az ajtón semmi válasz oké az én idegzetem sem erre termett, szóval esze veszetten dörömböltem azon a francos ajtón mire megjelent egy alak alig tudtam kivenni a bentről jövő fény elvakított.És megláttam azt hittem a haját tépem a gyereknek.
-Dávid ugye?-kérdeztem szaggatottan véve a levegőt. 
-Igen, a csaj a suliból?-kérdezte semleges arckifejezéssel, de a szeme valahogy izgatottan csillogott várta a fejleményeket és ez nekem nagyon nem tetszett.
-Beszélnem kell a Vörivel!-léptem határozottan  beljebb.Mire ő se szó se beszéd megpróbálta rám csapni az ajtót.
Mi a franc ez most komoly??? Sikeresen megakadályoztam a lábammal.
-Na jól van velem ne szórakozzál !- néztem a szemébe idegesen.Megragadtam a pólójánál és kilöktem az ajtón és azt pedig bezártam.Hallottam pár káromkodást egy pár dörömbölést,de nem érdekelt.Csak a pohár vizet sajnáltam ami a kezében maradt.Szomjas voltam.Egy kicsit ismerős volt a hely, de csak annyira, hogy el is tévedtem.Végül megtaláltam Kriszta szobáját.Az ágyon ült betakarózva egy adag borsóval a kezében , kisírt szemekkel.
-Pálma....-mondta egy kissé elcsukló hangon. Hirtelen megdermedtem, lassan oda sétáltam leültem az ágya szélére, ő pedig beszélt, mindent elmondott ami történt....
Képtalálat a következőre: „anime tumblr”
Kata

2017. január 22., vasárnap

7. rész - Túl sok Dávidból...

Kriszta

- Ne kérdezz semmit...Csak úgy érzem vigyáznom kell rád...Éés nem lenne valami jó, ha valami perverz idióta leitatna téged - vigyorgott rám. Azonnal tiltakozni kezdtem a kijelentésére, hiszen megvan a magamhoz való eszem...
- Ilyen soha nem fordulna elő! - tagadtam le és a kezemmel csapkodni kezdtem, magyarán elutasító mozdulatokat végeztem.
Miután lenyugodtak a kedélyek és a karom is elfáradt, bemutattam Pálmának mindenkit. Ott maradt velünk beszélgetni. Rendes volt, tök jót dumáltunk.
Éppen Feriéket néztem, ahogy elmélyült csevejt folytatnak a lánnyal és majd kicsordul a nyáluk, amikor Roxi hozzám fordult.
- Kriszta elviszlek téged vásárolni, vennünk kell neked egy ruhát amiben elmehetsz a buliba! - jelentette ki parancsoló hangon. Ajjaj...
- Nem és nem, én már kitaláltam mit veszek fel! - tiltakoztam erősen, de mivel ismerem már a lányt annyira, hogy tudjam elég makacs, ezért beadtam a derekam. Na meg persze engem ismerve, Péntek délután kerestem volna a szekrényben valami göncöt... - Oké-oké. Elmegyek vásárolni, de csak abban az esetben, ha Pálma is jön!
Ahogy odafordult hozzám tátott szájjal, azon majdnem elkezdtem röhögni. Már a könnyeimet töröltem az erőlködéstől.
- Vásárolni? Nem és nem és nem! - ellenkezett, de én már az elején tudtam, hogy Roxi meg fogja győzni. Hatalmasat röhögtünk rajtuk. Viktor stopperrel mérte az időt és kereken 35 percbe telt rábeszélni Pálmát! Vajon hogy-hogy nem száradt ki Roxi szája a "Légyszi!!!" kántálása közben? Érdekes...
- Rendben, rendben van elmegyek, de akkor most menjünk! - jelentette ki kimerülten az újdonsült barátnőm és ivott a kulacsából. Hatan indultunk ki a suliból. Feri és Gabi végig vitázták az utat és szerintem még azt se vették észre, hogy mi hárman elfordultunk. Azért Viktor intett egyet nekünk, de aztán ment tovább kamerázni.
Mikor megérkeztünk a plázába, Roxi azonnal otthon érezte magát. Rutinosan mozgott a boltok között és már az elején mérlegelte a lehetőségeinket. Végül bementünk az egyikbe amit jónak ítélt. Rögtön elkezdett kutakodni. Eltelt húsz perc és észre vettem, hogy egy nagy ruhahalom sétál felém. A lány a kezembe nyomta a göncöket és beutasított a próbafülkébe. Szerencsére nem kellett annyit próbálnom, még így is meggyötörten léptem ki a helyiségből. Egy mályva színű, pántos, csipkés ruhát választottam, ami igazán kiemelte az alakomat és rögtön elnyerte a tetszésemet.
- Ááá! Nagyon tetszik! - lelkendeztem.
- Hát igen. Az én művem! - büszkélkedett Roxi, miközben körbejárt és megsétáltatott. Igen, megsétáltatott...A butikon keresztül kellett divatbemutatót rendeznem neki...
- Tényleg jó! - érkezett meg mellénk Pálma. Mosolyogva nézte a műsort, majd miután végre befejezhettem és visszaöltözhettem, fokozatosan fehéredett el.
Roxi mindent beleadott, először rövidebb ruhákat próbáltatott a lánnyal, ez nem nyerte el a tetszését. (Mondjuk én azért ilyen lábakkal simán felvenném, de ő tudja...) Aztán áttért a picivel hosszabbakra és miután végigpróbáltatta Pálmával a fél boltot, egyetlenegy ruhát hozott neki.
- MEGVAN! Ha ez nem nyerő nálad, akkor már nem tudom mit csinálok veled! - mondta vigyorogva és betuszkolta a csajt a helyiségbe. 
- Roxi! Elismerem ez remek munka! - kiabált ki a fülkéből lelkesen Pálma. Megkönnyebbülten felsóhajtottunk. Azt hiszem, a ruhaimádó barátnőm teljesen tisztában lett ez alatt a két óra alatt a lány ízlésével.
- Na gyere ki Pálma, mi is megakarjuk nézni! - kuncogtuk Roxival. Amikor kilépett a kabinból elállt a szavam és elkezdtem tapsikolni. A sötétkék ruha tökéletesen állt rajta. Gyorsan kifizettünk mindent és megkönnyebbülten hagytuk el a boltot. Mivel én már az agyukra mentem, gyorsan beültünk kajálni és hát igen...Azt hiszem én ettem a legtöbbet...
Végül, elégedetten és fáradtan léptünk ki a pláza ajtaján. Roxi ott vált el tőlünk, de Pálma, mivel arra lakik mint én, hazakísért és közben megvitattuk a ruhaimádó barátnőm hülyeségeit. A kapunál elköszöntem tőle. Bent egy puszit nyomtam anya arcára, lefürödtem és lefeküdtem aludni.
 Felkeltem és az ablakomon kopogott az eső. A naptáramban bekarikáztam a napot. Igen, holnap Péntek! Lehet, hogy másnak nem újdonság ez a patizgatás, de nekem a szülinapi zsúrok óta ez lesz az első komoly bulim.
Felvettem egy egyszínű piros pólót és egy magas derekú farmert, majd a fürdőben egy cuki kontyba fogtam a hajamat és lesiettem a konyhába. Anya nem volt otthon, csak egy üzenetet és rajta egy ötszázast hagyott. A pénzt bedugtam a zsebembe, a táskát felkaptam a vállamra és kimentem az előszobába. Ott jól felöltöztem, majd egy esernyővel hadonászva léptem ki a kapun. Természetesen Dávid már vigyorogva várt rám.
- Szia vöri! - köszöntött a "Húúú, minden csaj elájul, ha meglát!" típusú mosolyával.
- Örülök, hogy látlak... - fújtattam, majd elindultam a szakadó esőben egyenesen a suli felé. A fiú utánam ugrott és megfogta a derekamat. Az esernyőm lepottyant a vizes kőre.
- Te meg mi a frászt csinálsz?! - csapkodtam idegesen a karját. Ő nem eresztett, hanem még jobban magához szorított és nagy lendülettel nekinyomott a kerítésnek. Rémülten néztem a szemébe.
- Tudod, én mindig mindent megszerzek amit akarok, de te ellen állsz nekem. Ez nagyon nem tetszik...Minél jobban harcolsz, annál jobban akarlak...Ezt csak akkor teszed könnyebbé, ha megadod magad... - jelentette ki vigyorogva és megcsókolta a nyakam. Ázottan és remegve álltam ott. Teljesen lefagytam. Dávid észre vette, hogy kiakadtam és elengedett. Ezek után már csak szótlanul sétáltunk egymás mellett a sulihoz. Én semleges arckifejezést öltöttem magamra, a mellettem lévő meg annyira vigyorgott, hogy csak világított hibátlan fogsora.
 Amikor a sulihoz értünk, a srác magamra hagyott a szekrényemnél. Én kivettem belőle a tesi cuccom (Mert természetesen csütörtökön reggel nyolckor izzasztanak minket...) és besétáltam az öltözőbe. Semmi energiám sem volt a reggeli események után szocializálódni. Felöltöttem drága tornafelszerelésem és bementem a tesiterembe. A tanár úr már ott ült és éppen írogatott valamit a naplójában. Illedelmesen köszöntem neki. Ő válaszul mordult egyet. Úgy döntöttem, békén hagyom és leülök a padra telefonozni.
Miközben azt néztem instagramon, hogy ki mit evett este, az osztálytársaim kezdtek beözönleni a terembe. Mikor becsöngettek, kikapcsoltam a készüléket és odaraktam a többi mellé. Komótosan beálltam a tornasorba. A tanár úr (akit egyébként Vermes Sándornak hívnak) köszöntött minket és elrendelte, hogy legyen szabad foglalkozás. Neki, állítása szerint, még volt bőven dolga.
Én így hozzácsapódtam Roxiékhoz és szokás szerint azt hallgattam, ahogy Gabi és Feri veszekednek. Nem tudom min ment most a vita, mert őszintén, abban a lelkiállapotomban cseppet sem érdekelt. Inkább körülnéztem. A stréberek valami egyenletekről dumáltak mellettünk. Nem kötött le a dolog, így máshová fordultam. Azt néztem ahogy Erik, Olivér és Dávid fociztak. Természetesen Ditta és Hanna ott illegették magukat a pálya szélén. Az utóbbi ruháján kicsikét jobban elidőzött a tekintetem. Úgy tűnik mindenből egy számmal kisebbet vett...Na mindegy...
Visszafordultam a sportolók felé. Épp Dávidnál volt a labda. Észrevette, hogy őt nézem és egy jól irányzott rúgással fejbe talált. Lerogytam a földre és a sajgó homlokomat szorongattam. Iszonyatosan fájt!
Természetesen mindenki körém gyűlt, még a tanár is. Dávid nagylelkűen a karjaiba vett és felajánlotta Sanyi bá'-nak, hogy elvisz az orvosiba. A férfi csak bólintott és a fiú vigyorogva indult meg velem.
- Tegyél már le! Tudok menni... - nyöszörögtem és elkezdtem csapkodni a mellkasát, viszont ezt meg is bántam, mivel a sajgó fájdalom belenyilalt a fejembe - Aú!
Dávid elröhögte magát és benyitott az orvosi szoba ajtaján. Legnagyobb meglepetésemre Pálma ült ott, akinek épp a karját kötözték be.
- Hát te meg hogy kerültél ide? - kérdeztem, magamról elfeledkezve.
- Verekedtem - vonta meg a vállát mosolyogva és tetőtől talpig végig nézte a "megmentőmet" - Viszont látom a te helyzeted rosszabb. Elhoztad a szőke herceget is...
Csúnyán néztem a lányra, aki elröhögte magát és lazán távozott. Ezek után Dávid lefektetett az ágyra és a nővérhez fordult.
- Ügyetlenkedett tesi órán és beverte a fejét - közölte a bajomat, miközben szexi mosolyt villantott. Én már épp közbe szóltam volna, de a nő leintett.
- Értem. Ez esetben írok egy igazolást neki a hét végéig. Jobb lesz, ha otthon pihen - vigyorgott a nővér és rám se pillantott.
- Nem lenne gond, ha nekem is írna egyet, hiszen szegény lány nem tud egyedül hazamenni... - kérte a nőt, miközben a dekoltázsát bámulta.
- Ohh! Hát persze! Már is írom! - nézett csábosan a fiúra. Dávid még szélesebben elmosolyodott és a karjába vett engem, majd visszavitt az öltözőbe. Döbbentem bámultam rá.
- Mi van? Segítsek öltözni? - nézett rám, miközben átvette a ruháját.
- Te vadbarom! Még egy nővérrel is képes vagy flörtölni?! - akadtam ki. A fejem tüzelt, az idegeim elérték a maximum kiakadást.
Elmosolyodott.
- Szeretnéd, ha inkább veled flörtölnék? - kérdezte és a falnak nyomott. Vészesen közel volt hozzám. Nem tudtam mozdulni, csak a fejemet tudtam picit megrázni - Hát jól van...Ezért most büntetést érdemelsz...
- Mi vagy te? Szürke Krisztián? Csak kérlek engedj el és hagyd hogy felöltözzek... - suttogtam remegve. Szerencsére nem kellett sokáig győzködni. Hátralépett egyet, de kimenni nem volt hajlandó, így bementem a mosdóba és ott vettem fel a ruhámat. Sikeresen kitámolyogtunk az iskolából és hazafelé vettük az irányt.
Egészen a házunk kapujáig nem szóltam hozzá. Ahogy bementünk felnéztem a lépcsőre, de egyből elfogott a szédülés. Dávid megint felkapott és felvitt egyenesen a szobámba. Ott az ágyba fektetett, majd lement a konyhába és egy fagyasztott borsóval tért vissza. Azt kelletlenül ráhelyeztem a fejemre és a fiút néztem mérgesen.
- Jól áll neked a borsó... - vigyorgott rám.
- Esküszöm, ha jobban leszek fel foglak pofozni! Elegem van belőled! Miért engem kellett kiszemelned?! Ott van Hanna! Úgy csorgatja a nyálát utánad, hogy már a dekoltázsába is belecsorog! - akadtam ki, nem törődve a fejfájással.
- Épp ez az...Eddig mindenkit megkaptam...Még őt is. Gólyatáborban egész végig vele voltam és sajnálatos módon meguntam...Te viszont rohadtul nem vagy könnyű eset, ami valljuk be elég idegesítő, viszont izgalmas... - mondta vigyorogva, kék szemével pedig folyamatosan engem vizslatott. Fújtattam egy nagyot és lehunytam a szemem. Akaratlanul is elnyomott az álom...
 A sötétségre keltem. Felnéztem. A redőny nem volt lehúzva. A tiszta égbolton látszódtak a csillagok. Hirtelen Dávid forró leheletét éreztem a fülem mellett. Megborzongtam.
- Jó reggelt... - kuncogott halkan - Igazán édesen alszol...
Megfogtam a plüssömet és fejbe vágtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a karja, ami a hasamat ölelte, nem mozdult.
- Mit keresel még itt? Hol van anya? - kérdeztem dühösen. Jól látszódott, hogy a szemeim a sötétben villogtak, akár egy macskáé.
- Anyukád elment itthonról, még hétkor. Rám bízott téged, miután elbeszélgetett velem. Igazán jó fej... - suttogta.
- Hova ment? - érdeklődtem türelmetlenül. Ő erre megsimogatta az arcom. A gyomromba elviselhetetlen görcs állt be. Ez így nagyon nem lesz jó...
- Nem tudom. Azt mondta, hogy csak holnap délután jön haza, úgy hogy miénk az egész ház...Mit szeretnél csinálni? - suttogta és megcsókolta a nyakam. Remegni kezdtem és elfogott a síró görcs.
- Hoznál nekem...egy pohár vizet? - kérdeztem dadogva. Elengedett és kisétált a szobából. Nem bírtam tovább. A könnyeim csak úgy ömlöttek...

Folyt. köv.

By.: Zsanna